2009. április 7., kedd

Template és használata

A template tkp egy sablon. Ha rápillantunk az előnézeti képére, általában szürke téglalapokat és csíkokat látunk - ezeknek a helyére tehetünk képet vagy papírt. Tartalmazhat egy "Title" feliratot - ennek a helyére jöhet a cím. Tartalmazhat "journalig" feliratot - ide írhatjuk a képhez fűződő megjegyzéseinket. Lehet, hogy van rajta virág vagy körök, esetleg indák - ezeknek a helyére jöhetnek a díszek, de megtarthatjuk a virág eredeti alakját is. Sőt, tartalmazhat kész díszeket is.
A "modernebb" template-k már színesek, sőt, egyre több az olyan is, amely már szinte gyorsoldal, azzal a különbséggel, hogy nem csak a képet, hanem a papírokat is nekünk kell beilleszteni.
A sablon remek kiindulási pont lehet, ha ötletre vágyunk, hogy hogyan helyezzük el az elemeket a kész lapon, kezdőknek pedig remek gyakorlási lehetőség a Gimp használatához :-) Az elrendezést persze nem muszáj megtartanunk, forgathatunk, méretezhetünk, mozgathatunk elemeket, ahogy a kedvünk tartja.
A template-k általában Photoshoppal készülnek, ezért .psd kiterjesztésűek, de a Gimp-nek ez nem gond, simán megnyitja (fordítva a helyzet nem képzelhető el ;-) ), ráadásul ugyanígy .psd-ben is el tudjuk menteni a kész lapot.

Az alábbi template a PureScrap-től származik, ezen nézzük most végig a sablonok használatát.

1. lépés: megnyitás
Nyissuk meg a Gimp-pel a template-t. Mivel a sablon rétegekből áll, minden oldalelem külön rétegen fog megjelenni. Amelyik réteget nem akarjuk használni, azt töröljük le. Mentsük el a képet.

2. lépés: papírok válogatása
A template általában tartalmaz egy háttér nevű réteget, ami tkp az egész kép alapja, háttere. Először ezt cseréljük le. Nyissunk meg rétegként egy nekünk tetsző papírt és helyezzük el legalulra. Az eredeti háttér láthatóságát kapcsoljuk ki, de akár le is törölhetjük ezt a réteget. Megint mentsünk.

3. lépés: újabb papírok beillesztése
A többi papírt már nem fog teljes egészében látszani. Nyissuk meg rétegként a következő papírt és helyezzük azon réteg alá/fölé, amelyiket ezzel le akarjuk cserélni. A sablon lecserélendő rétegét jelöljük ki (Szín szerinti kijelölési eszközel), majd tegyük aktívvá a most beillesztett papír rétegét. Ellenőrizzük le, hogy a papír rétegéhez az átlátszóság hozzá van-e adva (Rétegek / Átlátszóság / Alfa-csatorna hozzáadása); ha nem, akkor válasszuk ezt a menüpontot. Kijelölés megfordítása és törlés következik (Ctrl+I, majd Delete). Mentés.
Alul egy drapp papír van, ez nem látszik. A felső, barna papírból fogunk vágni:

Most itt tartunk:
4. lépés: kép(ek) beillesztése
Rétegként megnyitjuk a képe(ke)t és a fenti módszerrel beillesztjük a kívánt helyre. Beillesztés előtt átméretezés, forgatás, vágás, stb megengedett ;-)
5. lépés: rendezgetés
A már beillesztett képek helyére persze újat is tehetünk, ha nem tetszik az eredeti. A papírokat is csereberélgethetjük, wordart-ot is tehetünk be (én most Kolibri feliratát használtam).
Arra figyeljünk, hogy az eredeti rétegeket ne töröljük le, mert ezeknek a segítségével a Szín szerinti kijelölési eszközzel egy pillanat alatt megint ki tudjuk jelölni az adott réteget. Ha mégis törölni szeretnénk, csak a munka legvégén és csak azt a réteget, amire tutitra nem lesz szükségünk. A láthatóságukat kapcsoljuk ki, így nem zavar minket a munkában. Mentsünk gyakran.

Készen is vagyunk :-)

2009. április 6., hétfő

Vidám maszk

Ebből:
Ezt:
1. lépés: megnyitás

2. lépés: rétegmaszk hozzáadása
A Rétegek ablakban jobb egérgombbal katt a képre és a megnyíló menből válasszuk a Rétegmaszko hozzáadása pontot. A beállításoknál jelöljük be a Fekete(teljesen átlátszó) rádiógombot. Ne ijedjünk meg, de a Képablakban a képünk teljesen el fog tűnni.
3. lépés: festés
Állítsuk ez Előtér-és háttérszíneket fehérre és feketére (eben a sorrrendben!). Válasszunk ki valami klassz ecsetet és a maszk rétegén (ezen dolgozunk, ha a körülötte levő keret fehér) festegessünk. Ha rontunk, az sem baj, mert az Előtér-és háttérszíneket felcseréljük és akkor meg radírozni tudunk.

4. lépés: mentés

Ezzel a módszerrel bátran tudunk kísérletezgetni a képünkön anélkül, hogy bármit is kitörölnénk belőle - mivel nem is a képen, hanem a maszkon dolgozunk.

Készen is vagyunk :-)

2009. április 5., vasárnap

Felhő és még két meglepi

Miből is esne az eső, ha nem felhőből?
Valami ilyesmiből:
1. lépés: új kép
Fehér háttérrel, hogy jobban lássuk, mit csinálunk.

2. lépés: a felhő megrajzolása
Könnyebb, mint gondolnánk!
Dolgozzunk új, átlátszó rétegre. Válasszuk az Ellipszis-kijelölési eszközt és rajzoljunk egy kört. Ezután állítsuk a Mód-ot Hozzáadás a jelenlegi kijelöléshez-re, majd rajzoljunk további köröket, míg a kívánt formát nem kapjuk.

3. lépés: színezés
A kijelölést ne szüntessük meg (látjuk, hogyan menetelnek a hangyák) és töltsük ki a felhőt színnel (nálam: a8cbf6), majd adjunk hozzá sugaras színátmenetet, mint ahogy tettük az esőcseppnél is. Az alábbi képen az látható, hogy én mettől meddig húztam be a színátmenetet.
4. lépés: mentés
Kapcsoljuk ki a fehér háttér láthatóságát és mentés png formátumban.
Készen is vagyunk :-)

És a meglepik:
1. meglepi - cseresznyefa

A felhőből indulunk ki, csak nem kékre, hanem zöldre (nálam: 9fc945) színezzük.
Ezután GFig-gel megrajzoljuk a törzset:
- a Szűrők / Megjelenítés / GFig... menüpontot választjuk és a megnyíló ablakban pedig az első ikont
- beállítjuk a törzs színét (nálam: b38a21) és megpróbálunk valami törzs-szerűséget rajzolni. Arra figyeljünk, hogy "lógjon túl", bele a lombba is, hogy össze tudjuk kötni egy zárt alakzattá úgy, hogy ez ne legyen zavaró. Így ugyanis majd könnyen tudjuk kitölteni színnel.
- GFig ablak bezárása és a képünkön máris ott van külön rétegen a törzs. Jelöljük ki a közepét a Varázspálcával és a kijelölést töltsük ki színnel
- rajzuljuk egy-két szem cseresznyét is a fára (külön rétegre kör, amit kitöltünk pirossal, kis sugaras színátmenetet adunk hozzá, majd annyiszor duplázzuk meg, ahogy szem cseresznye lesz és szépen elrendezgetjük őket a fán)

2. meglepi - cukros muffin

A hab és a cukorkadíszítés nem szorul magyarázatra ;-)
A hab világosbarna (nálam: ead08a), a cukorkák pedig mint az esőcsepp, a cseresznye és a lomb színei.
A tészta pedig így készül:
- Téglalap-kijelölési eszközzel rajzoljunk egy téglalapot, majd ezt a Perspektíva-eszközzel kicsit torzítuk el, hogy trapéz alakja legyen. Ezt az eszközt is ismerjük már.
- a csíkokat megintcsak a GFig-gel rajzoljuk meg, sötétbarnával (nálam: 705307). Az ablak bezárása után ha szükséges, méretezzünk át, radírozzunk le, forgassunk el, amit kell.

Készen is vagyunk :-)
Jó rajzolgatást!

2009. április 4., szombat

Nincs több kifogás!


Hogy mire? Az időhiányra! :-)
Egy jó albumlap elkészítése nem kevés idő, még a profiknak is 3-4-5 óra... Na, de kinek van ennyi ideje?
Hát, ha egyhuzamban nem is, részletekben biztosan összejön.

Első tipp:
Gyűjtsük a gyorslapokat (quickpage, qp). Tegyük őket külön mappába és csak azokat hagyjuk meg, amik tényleg tetszenek. A többit úgysem fogjuk soha használni.
A gyorslapokkal minimális idő alatt el tudjuk készíteni a saját albumlapunkat.

Második tipp:
Ha akad egy kis időnk (mondjuk, egyszerre tíz perc), tegyük külön mappába a kép(ek)et, amit meg szeretnénk csinálni és gyűjtsük ugyanebbe a mappába azokat az elemeket, amiket felhasználunk majd a dekoráláshoz. Nem baj, ha template is belekerül a mappába, mert egy jó kis elrendezési terv sokszor inspiráló lehet (főleg a kezdőknek).
A következő tíz percnél elkezdhetjük a "pakolást", átméretezést, forgatást és egyebeket, aztán ahol tartunk, ott mentjük el. Legközelebb folytatjuk.

Ki mondta, hogy egy ültő helyünkben kell mindent megcsinálni?! ;-)

Szívecske

Ha már megvan a csepp alak, akkor duplázzuk meg, forgassuk el őket erre meg arra :-), a középső vonalat radírozzuk ki majd színezés. Kicsit át is lehet méretezni, mert ez most túl duci lett :-)
De csinálhatjuk úgy is, hogy a GFig-gel eleve két ívet rajzolunk egymás mellé :-)
Jó kísérletezgetést!

Csipp-csepp, egy csepp...

Ha esőre vagyunk...


1. lépés: új kép
Fehér háttérrel, hogy jobban lássuk, mit rajzolunk.

2. lépés: egy csepp
Válasszuk a Szűrők / Megjelenítés / GFig... menüpontot. Új ablak nyílik meg.
Pipáljuk ki a Körberajzolás jelölőnégyzetet, ha azt akarjuk, hogy legyen kontúrja a rajzunknak. Állítsuk be az ecsetünk vastagságát és színét is.
Először az esőcsepp alsó, gömbölyű részét rajzoljuk meg. Ehhez az ötödik ikont válasszuk, amivel íveket lehet rajzolni. Először egy katt a bal oldalra, majd egy katt kicsit lejjebb és még egy katt jobb oldalra. Az első és a harmadik kattintással kijelöltük, hogy mettől meddig tartson az ív, a középsővel meg, hogy milyen irányba kanyarodjon :-)
Ezután válasszuk az első, szakaszrajzoló ikont és készítsük el a csepp felső részét is.
Ha készen vagyunk, OK, ez az ablak becsukódik és a rajzunk a Képablakban virít.

3. lépés: színezés
Töltsük ki színnel a csepp belsejét. Először a Varázspálca eszközzel jelöljük ki a csepp belsejét, majd kitöltés (nálam a8cbf6 színnel).

4. lépés: térhatás
Hogy kicsit domborúbb legyen az esőcseppünk, egy kis színátmenetet alkalmazunk a csepp bal oldalán. A lényeg, hogy a színátmenet formája sugaras legyen.

5. lépés: még több csepp
Megduplázzuk az esőcsepp rétegét, ahányszor csak akarjuk, elrendezgetjük és készen is vagyunk :-)

Díjat kapott a blogom :-)


Ezt a díj várt ma Ninánál.
Meglepődtem rajta és persze nagyon jól esett.
Meglepődtem, mert nagyon kevés (:D) kommentet kapok a blogomba, de látom, hogy azért vannak, akik erre járnak és reménykedem benne, hogy egy-két dolgot hasznosítatok is :-)
Jól esett, mert egyfajta elismerés és további lendületet ad, hogy folytassam (mondjuk, nem is terveztem, hogy abbahagyom, mert imádom ;-) ).
Köszönöm a díjat és szép napot mindenkinek!

2009. április 3., péntek

Perspektíva-korrekció

Ebből:Ilyent:

Az volt a baj a fenti képpel, hogy túl közelről fényképeztem és ezért torzult, perspektívikus lett. Jobb lett volna, ha függőlegesen fényképezem... a képet már elajándékoztam, így csak a Gimp segítségével tudok róla új képet csinálni.

1. lépés: a kép megnyitása

2. lépés: segédvonalak és kijelölés
Függőleges segédvonalakat helyeztem el a kép oldalaihoz. Ezekhez a vonalakhoz fogom igazítani a kép keretét. Ezután kijelöltem a képet a Téglalap-kijelölési eszközzel.

3. lépés: perspektíva
Az Eszközök ablakban a Perspektíva-eszközt választva az előbbi kijelölés sarkait addig mozgattam, míg a kép oldalai a segédvonalhoz nem passzoltak. Voilá!
Készen is vagyunk :-)

2009. április 2., csütörtök

Virág

Ha esetleg a saját gyepünkre a saját katica mellé saját virágot szeretnénk... mondjuk, ilyesmiket:



1. lépés: új kép nyitása

2. lépés: az első szirmok
Az Ellipszis-kijelölési eszközzel egy szép hosszú, vékony ellipszis rajzolunk és kitöltjük valami színnel.


3. lépés: még két szirom
A kijelölést ne szüntetjük meg. Ctlr+C, majd Ctrl+V és a Rétegek ablakban megjelenő Lebegő réteget rögzítjük.
Az előbbi színes ellipszisből így most kettő van, csak egymáson. Legyen aktív az új ellipszis rétege és forgassuk el 90 fokkal.

4. lépés: még több szirom
A fenti lépést ismételgetjük, csak a forgatás szögét változtassuk meg akkorára, amekkorára kell. A Ctrl+C, Ctrl+V helyett most már a réteget is másolhatjuk, mivel az előbbi lépésben létrejött réget már csak a színes ellipszis tartalmazta és a fehér hátteret nem.

5. lépés: a virág közepe
Természetesen egy színes kör. Új rétegen, talán felesleges is megjegyeznem. :-)))

Készen is vagyunk :-)

2009. április 1., szerda

Gyep

(Virág: Lily Design)
1. lépés: felirat
Új képet nyitunk, majd készítsük el a szöveget, aminek a tetejét füvesíteni szeretnénk.
Én most 400x400 px-es képen 150 px-es méretű, 2ac84b html-kódú Berlin Sans FB Bold betűtípust használtam.
2. lépés: nő a fű
Forgassuk el a feliratot 90 fokkal (Réteg / Átalakítás / F orgatás (+/-) 90 fokkal). Ezután válasszuk a Szűrők / Torzítás / Szél... menüpontot és állítsuk be a kívánt paramétereket. Én ezeket alkalmaztam:


3. lépés: kinőtt a fű
Forgassuk vissza a felirat rétegét.

4. lépés: virágültetés
Ha kedvünk van, tegyünk a fű közé egy-két virágot vagy katicát is.
Készen is vagyunk :-)