2011. június 1., szerda

Kisebb méretű réteg mozgatása

Az előző bejegyzés kapcsán felmerült egy kérdés arra vonatkozólag, hogy hogyan lehet mozgatni a réteget, ha már alatta van egy nagyobb méretű réteg. Mondjuk, nem egészen értem, mire kéne válaszolni, de azért megpróbálom, jó? :) Hátha pont ez lesz a válasz :)))

Megnyitok egy nagyobb képet (most nálam ez egy papír, elég terjedelmes mérettel, mivel a scrapbook-papírok mérete hagyományosan 3600x3600 px-es):
(Látható a képen, hogy két ablak van megnyitva egymás mellett: az egyikben vannak a papírok, a másik meg a Gimp saját Képablaka - egyszerűen csak áthúztam a kiszemelt papírt a Képablakba)

Ezután a második, kisebb elemet is behúzom a Gimp Képablakába.
Látható, hogy az újabb réteget képező kisebb kép a Képablak közepébe került. Amúgy ez mindig igaz: bármekkora nagyításon is van a Képablakunk, mindig az általunk látott kép(részlet) közepére kerül az új réteg.

Nézzük meg most az Eszköztér ablakát:
A pirossal bekarikázott részek a kritikus területek. Tehát: válasszuk ki az Áthelyezés eszközt (négyfelé mutató nyíl), az ablak alsó részében azt a lehetőséget, hogy a réteget tudjuk áthelyezni és ez alatt pedig azt, hogy bármelyik réteget, amit megfogunk, arrébb tudjunk rakni (ez a felső gomb; az alsóval csak azt tudjuk átpakolni, amelyik réteg aktuálisan ki van jelölve).

Nézzük most meg a Rétegek ablakot:

Az aktív réteget egy színes (kék) sáv övezi (nálam most szürke, mert a Képmetsző program, amivel a képernyőképet készítem, ilyennek engedi).
A Képablakban ugyanekkor az aktív réteghez tartozó képet látjuk kijelölve:
Ha az Eszköztár ablakában a legutolsó lehetőséget választjuk:
akkor csak az aktív (színes) réteg mozgatható.

Ha viszont zároljuk a réteget:

akkor bármennnyire is erőlködünk, nem fogjuk tudni elmozdítani azt a réteget, ami alfa-csatornát tartalmaz (kockás résznek látszik a Gimpben és a .png képekre jellemző).

Remélem, segített ez a kis leírás a rétegek mozgatásában! Sok sikert!

6 megjegyzés:

Ami írta...

Köszönöm szépen, akkor megpróbálom újra, így

Ami írta...

Így sikerült. Nem tudom, mit bénultam eddig... Köszönöm szépen még egyszer a bejegyzést - már ha az én szerencsétlenkedésem ihlette.

Névtelen írta...

Just a quick note to let you know that a link to this post will be placed on CraftCrave today [01 Jun 10:15am GMT]. Thanks, Maria

Ányi írta...

Igen a tied :) Köszi hogy megkérdezted! Ja, és örülök, hogy sikerült!

Névtelen írta...

Amikor kezdtem a GIMP-et, napokig nem találtam a crop eszközt. Mivel teljesen más ikonnal és néven volt, mint a Photoshopban. Minden egy kicsit máshogy működik. Most itt a legújabb Photoshop és nézem, hogy mi hol van.Tudom, hogy x feladatod megtudtam csinálni a 7-essel, de a CS5-ben van-e ez a funkció, vagy éppen más néven szerepel?? Mindig is zavart, hogy – amíg a Photoshopban az aktuálisan bepakolt réteg automatikus vágású és mozgatható, itt a GIMP-ben külön kell szabályozni. Vagy pl. Van egy réteg sok apró virággal. Egy virágot szertnék átpakolni, akkor kilasszózom és – Photoshopban – már rakhatom arrébb. A Gimpben viszont először lebegővé kell tenni. Köszi.

Janka írta...

Ezer köszi ezért! Én most ismerkedem gyorsban ezzel, mert meg kell valakit tanítanom a digi scrapre hétfőn :D Már reggel óta itt tanyázom a blogodon és olvasgatok. Rengeteg mindent tanultam :) Köszi.
Egyébként ez az egyszerű kis izé már halálra idegesített. Lehet, hogy neked már egyértelmű, de megőrültem, hogy a nem aktív réteget is lehet mozgatni :D Most viszont bekapcsolom azt a kis gombot, és így tényleg csak az aktív réteget tudom mozgatni.