2009. április 23., csütörtök

Vízjel, vagy valami hasonló

A nagy nehezen megszerkesztett képünket szeretnénk a weben közzétenni, de nem akarjuk, hogy csak úgy simán ellophassák tőlünk - ezért gyakran feliratozzuk, dátumozzuk. Íme, egy másik módszer, feliratozás helyett vízjel (vagy valami hasonló ;-) ).
Ui: Remélem, ilyesmire gondoltál :-)

1. lépés: megnyitás

2. lépés: a szöveg elhelyezése
Beírtam a szöveget egy jól látható színnel; a helye tkp. mindegy, mert utólag is arrébb tudjuk pakolni.

3. lépés: még mindig a szöveg
(ez a lépés ki is maradhat)
Nyugodtan "széthúzhatjuk" a szöveget - a paramétereknél a Szín és az Igazítás alatti kis ikonok közül az utolsóval a betűk közöttit ávolságot növelhetjük meg, ha szükséges.
Most itt tartunk:

4. lépés: forgatás
(ez a lépés ki is maradhat)
A szövegünk rétege aktív még mindig. A Forgatási eszközzel forgassuk el. Mivel valamiféle átalakítást végeztünk a szövegen, a Gimp szerint a továbbiakban a szövegünk már nem szöveg (ezt onnan látjuk, hogy a Rétegek ablakban megváltozott a szöveg rétegének az előképe). Ha túl rövidnek/hosszúnak találjuk a szöveget, vonjuk vissza az előző műveleteket (Ctrl+Z) és csináljuk újra, míg elégedettek nem vagyunk.

5. lépés: átlátszatlanság
A szöveget tartalmazó réteg átlátszatlanságát csökkentsük le kb 30%-ra, de persze ez csak egy javasolt érték.

6. lépés: duplázás
(ez a lépés ki is maradhat)
Duplázzuk meg a halvány szöveges réteget és az új réteget tegyük át egy másik helyre. Ismételjük ezt a lépést, amíg szükséges.

Egy másik módszer:
- 1-4. lépések végrehajtása, azaz tkp a szöveg elkészítése,
- Szín szerinti kijelölési eszközzel a szöveg kijelölése,
- ezután vetett árnyékot alkalmazunk, ahol az elmosás sugarát, az átlátszatlanságot és az árnyék színét javasolt beállítani. Az átméretezés engedélyezése jelölőnégyzetből vegyük ki a pipát.
Az árnyék színét sötét képnél állítsuk világosra, világosnál meg sötétre.
Ne felejtsünk el menteni .jpg-ben, így a rétegek összeolvadnak és nehezebb lesz kiszedni róla a vízjelet.

Nálam most ilyen lett:
Ui: Ha a szöveg sötét illetve világos képrészek előtt is van és nagyon zavaró, ha emiatt valahol nem olvasható, akkor duplázzuk meg a szöveg rétegét és készítsünk két vetett árnyékot - világos és sötét színnel, majd radírozzuk ki mindegyikből a felesleges részeket.
Készen is vagyunk :-)

4 megjegyzés:

T írta...

Szia! Lenne kedved egy blogos játékhoz? kukkants a blogomra!!

Nina írta...

Ennél már csak egy jobb van feliratozásra, a nagy kedvencem: buckaleképezés :))) Na én azt használom előszeretetettel.
pofonegyszerű és legalább ilyen látványos :)

Ezt köszi, hasznos és tetszik, ki fogom próbálni!

Ányi írta...

Nina, köszi a tippet, eszembe sem jutott :D

Tinci írta...

Én is játékra hívlak! Nézz be a blogomra!