2009. július 12., vasárnap

Ecsetezett betűk

Végre a helyére raktam az eddig letöltött ecseteimet (már csak kigazodni kellene közöttük) s egy kicsit játszottam velük.
Ilyen lett az egy kis játék az ecsetekkel:

1. lépés: a szöveg megírása
Tetszőleges méretű új képet nyitunk meg, amire elkészítjük a feliratot. Lehetőleg valami vastag betűtípust válasszunk, mert körbe fogjuk rajzolni. A feliratot ugyanolyan színnel készítsük el, mint amilyen a háttér, hisz azt akarjuk majd, hogy a körvonalai látszódjanak, nem pedig azt, hogy maguk a betűk. Ilyenek a betűim ( a háttér fehér, csak kikapcsoltam a láthatósóságát):

2. lépés: ecsetválasztás
Válasszunk az ecsetünknek egy színt (itt most zöldes), állítsuk be az alakját és a méretét (érdemes a beállítás után a képre tenni és akkor látjuk, mekkora is a mérete a felirathoz képest):

3. lépés: kijelölés és körberajzolás
A felirat rétegére kattintsunk a Szín szerinti kijelölési eszközzel oda, ahol van is betű :-))) Megjelennek a betűk körvonalánál a menetelő hangyák.
Ezután válasszuk a Képablakban a Szerkesztés / Kijelölés körberajzolása menüpontot, a megnyíló új ablakban pedig a Körberajzolás festőecsettel rádiógombot.
Körberajzolás gomb lenyomása után pedig ilyen a körbeecsetezett felirat:

Készen is vagyunk :-)

Megjegyzés:
Többféle színű és formájú ecsettel kísérletezhetünk. Az ecset beállításainál játszhatunk a 'Brush dinamic' menü alatt található paraméterekkel is, ahol elhalványodást, elszórást és hasonló vidám dolgokat adhatunk meg az ecset tulajdonságianak. Ugyanazon a feliraton egymás után többféle körberajzolást is alkalmazhatunk.

Nincsenek megjegyzések: